Szemes Orsolya

Fogászati marketing szakember,
mesterdiplomás kommunikációs tanácsadó, diplomás tanár

Szemes Orsolya vagyok, a Fogászati Kommunikáció alapítója. 2007 óta dolgozom fogászati marketing területen: az elmúlt 17 évben dolgoztam rendelőből, alkottam fogtechnikai laborból és kipróbáltam magam professzionális ügynökségi keretek között is. Célom, hogy könnyed, mégis hatékony formában adjam át a szektorra vonatkozó speciális tudásomat a fejlődni vágyóknak.

Orsival több éve dolgozunk együtt és bátran mondhatom, hogy az egyik legprofibb szakember, akivel valaha kooperáltam. Komoly szakértelem áll mögötte, lelkes, ötletgazdag és mindig számíthatok rá. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki ezen a speciális területen keres marketinges segítséget.

Dr. Nagy Zsolt

alapító tulajdonos, fogszakorvos, Differental Fogorvosi Rendelő

Orsival jó dolgozni, mert professzionális látószögből világít meg olyan dolgokat, amit mi, nem-hozzáértők mindig másképp gondolnánk. Ebben a marketing-szférában ugyanis minden egy picit másképpen működik, mint azt az ember kívülállóként gondolná.

Vannak fix dolgok és arra épülnek rá a pluszok. Utóbbiak sokszor kísérletek, de Orsi elég jól keveri össze a vegyületeket…
Dr. Lászlófy Csaba

alapító tulajdonos, szájsebész-implantológus szakorvos, Sanoral Fogászati és Szájsebészeti Klinika

Aktív munkaévek száma

Fogászati marketing projektek

Képzett hallgatók száma

Amilyen fogászati területen már dolgoztam:

  • 1-4 székes hazai rendelők,
  • magyar tulajdonú külföldi rendelők,
  • fogászati turizmus,
  • magyar és külföldi tulajdonú fogtechnikai labor,
  • implantátum kereskedés,
  • fogászati anyag kereskedő,
  • fogászati berendezés kereskedő,
  • fogászati rendezvények,
  • fogászati edukációs oldalak,
  • fogászati apróhirdetési portálok

Külföldi lokációk, ahol pácienseket szereztünk:

  • Írország
  • Hollandia
  • Németország
  • Ausztria
  • Franciaország

Olvastad már?

5 páciensszerző mentőöv fogászatoknak

5 páciensszerző mentőöv fogászatoknak

Megcsappant a pácienseid száma? Jelen helyzetben kizárólag online eszközök vannak a kezedben, melyekkel hatást gyakorolhatsz a naptárad foglaltsági szintjére. Mit tegyél és mit ne?

Fogászati videós tartalmak készítése – 3 tipp

Fogászati videós tartalmak készítése – 3 tipp

A fogászati videós tartalmak a legkedveltebb játszótereimmé váltak az elmúlt években! Szerencsére nagyon jól teljesítenek, így összeköthetem a kellemest a hasznossal. Írtam nektek egy kisokost a Dental Menedzser oldalára, milyen videókat érdemes készíteni a Youtube-ra.

II. Dental Meetup – Vendég: Makó János ftm

II. Dental Meetup – Vendég: Makó János ftm

Makó János az ország – és talán a világ – egyik legismertebb fogtechnikus mestere. Milyen úgy összességében a fogászat a világ különböző részein? Erre ugyanis óriási rálátással bír, tekintettel arra, hogy összeszámolni is nehéz (mi azért megtettük), hány országban járt az elmúlt években kurzust tartani. De volt még sok más téma is, az Élet nagy dolgairól.