“Egy ilyen fogsor, mint ami nektek van, nekem csak álom” – hangzott el az egyik édesanya szájából a mondat, mikor Emese Mester-rel és Dr. Radánovics-Nagy Dániel – fogorvos-sal a közös képet készítettük. A Dental Meetup karitatív programjában egy budapesti anyaotthonban jártunk.
Ebben az anyaotthonban olyan családok tartózkodnak, akik kapcsolati erőszakból menekülnek egy szebb jövő felé. Érthető okokból egyetlen édesanya és gyermek arcát sem mutatjuk.
A jövőbe fektetett hit
Azért, hogy a jelenlévő gyermekeknek a meglévő, ép fogazat ennyi idősen ne legyen elérhetetlen cél, a Jordan Hungary jóvoltából korcsoport specifikus fogkeféket és fogkrémeket vittünk, illetve Emese készült egy interaktív előadással is. Dr. Radánovics-Nagy Dániel megtanította nekik a helyes fogmosást, amit együtt gyakoroltak. Jómagam pedig az elmaradhatatlan almával járultam hozzá az esemény sikeréhez. A látogatásunkat közös színezéssel zártuk, ezt az élményt is a Jordan Hungary, valamint Mester Emese biztosította a jelenlévőknek.
A gyermekek rendkívül szeretetteljesek, nyitottak és együttműködőek voltak. Akadtak torokszorító pillanatok, hiszen ezek az emberek számunkra felfoghatatlan nélkülözésben, de leginkább bizonytalanságban, félelemben élték az eddigi életüket.
Már megvan a két következő intézmény, ahová hamarosan ellátogatunk.