Két kérdés is érkezett az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban és úgy gondoltam, szívesen összefoglalom másoknak is a saját élményeim. Természetesen számomra hiteles szakembereket is ajánlok majd a cikkben!

Mentor, mester, tanár

Én 2007-ben kerültem egy induló marketing outsourcing céghez, ahol eleinte csak videóvágással kapcsolatos feladataim voltak. Az ügynökség tulajdonosa úgy gondolta, hogy mindenki foglalkozzon azzal, amihez ért és ami érdekli, így jutott nekem ez a szerep. Művészeti gimnáziumba jártam és elsőéves egyetemistaként még dédelgettem az álmom, hogy filmrendező leszek – így jött a filmvágások iránt lelkesedésem. 

A mentorom, Tóth Mihály KERKOM, tanította meg nekem a marketing csínját-bínját. Mentem vele mindenhova, és szépen lassan vettem át tőle a feladatokat. Közösségi média menedzsment (iwiw is volt, haha), SEO, szövegírás, webshopkezelés, honlapépítés, rendezvényszervezés stb. Mihály igazi reneszánsz ember, tényleg szinte mindenhez ért a marketingen belül, így valóban rendkívül hasznos tanítómnak bizonyult. Az elméletet pedig egy Wolf Gábor-könyvből tanultam meg. 🙂 Természetesen azóta számos szakkönyvet elolvastam a témában, sőt, online kommunikáció mesterdiplomát is szereztem, de az első marketing tankönyvem ez volt.

Ennél az ügynökségnél írattak be először marketing tanfolyamra, ami a gerilla marketingről szólt és 12 héten át jártam inspiráló szakmai előadók óráira. 

Azt fontos hozzátennem, hogy akkor az online marketing fele ennyire sem volt szegmentált, mint most! 5,5 éven keresztül tartottak a tanulóéveim az ügynökségnél, majd marketing asszisztensi szerepemet kinőve már én tanítottam a céghez kerülő gyakornokokat.

Tipp: Ha van olyan, akit hitelesnek tartasz a szakmában, akitől szívesen tanulsz, akkor érdemes lehúzni néhány évet tanulóként nála. Szerintem a gyakorlati tudásnál nincs hasznosabb!

Ha most kezdeném a marketing szakmát, kitől tanulnék?

A KERKOM csapata 2011-ben. A kép közepén, fehér ingben és zakóban az említett mentorom, Tóth Mihály. Balra tőlem rózsaszínben pedig Nagy-Galambosi Melinda, senior PPC szakember.

Tanfolyamok, képzések

Amikor átkerültem ügyfél oldalra, azaz egy fogászatra, már én válogattam meg, hogy kitől mit szeretnék tanulni. Számos egynapos, sokelőadós képzésen jártam, de ami valóban nagyon profitábilis volt számomra, azok a tematikus tanfolyamok voltak. Az összes meghirdetett Google képzésre elmentem, imádtam ezeket az alkalmakat, inspirálóak voltak a prezenterek és a tudnivaló is. Ekkoriban már bőszen menedzseltem Google és Facebook hirdetéseket, így elkélt minden plusz tudás. 

Gyakorlatilag napi szinten egyeztettem a Google supporttal a futó kampányaimmal kapcsolatban, ami rengeteget hozzáadott a tudásomhoz. Nem féltem bevallani, ha valamit nem tudtam, vagy valamit korábban nem próbáltam. Hálás közönsége voltam és vagyok a mai napig a Google tanácsadóinak. 🙂 

Tipp: Próbáld ki a tematikus képzéseket és az egy- vagy többnapos konferenciákat is, hogy megtapasztald, te milyen formában tudod befogadni az új tudást. Nekem az óránként változó előadók nem annyira váltak be, a hosszabb 3-4 órás vagy többalkalmas modulok viszont igen, így én azóta is ezt preferálom!

Szakmai oldalak, meetupok, csoportok

Tagja vagyok több szakmai Facebook közösségnek, ahol első kézből értesülök minden újdonságról. Szeretem, hogy van hova nyúlni, ha eddig nem tapasztalt hibával találkozok, pl. a Facebook oldalakkal kapcsolatban. Járok szakmai meetupokra is, a covid óta ez főként PPC-t jelent, előtte SEO-ra is jártam, de az sajnos nem éledt fel újra. Rendszeresen olvasok szakmai blogokat számomra hiteles szakemberektől, pl. Bay Áron https://exactmatch.hu oldalán, vagy Papp Gábor SEO blogját. https://thepitch.hu Nekik a hírlevelükre is fel vagyok iratkozva, mert csak hasznos dolgot küldenek, spam kizárva! 😀

Tipp: Találd meg, ki az, aki számodra a leghitelesebb! Nem mindig a leghangosabb a legjobb, sőt! 😀 Nekem fontos, hogy emberileg is hasonlóan gondolkodjunk a világról, azonos legyenek az értékrendünk és a szakmai stílusunk is. 

Manapság Dunát lehet rekeszteni a webinárokból, online tudástárakból, YouTube és TikTok csatornákból, podcastekből, csak győzz válogatni belőlük! Ha te szereted ezt a formáját a tanulásnak, mindenképpen bíztatlak, hogy fordíts rá dedikált időt rendszeresen. 

Ha most kezdeném a marketing szakmát, kitől tanulnék? PPC Meetup

Indokolatlan kép az egyik 2022-es PPC Meetupról, ami főként az analitikai változásokról szólt. A humoros előadások és a gyakorlati tudás garantált.

Szakmai közösség, barátok

Nem elhanyagolható tudást és inspirációt jelentenek azok a kiváló szakemberek, akiket a barátaimnak is tudhatok. Jó érzés valakivel összeülni és szakmázni órákon keresztül. 😀 Ilyenkor elmeséljük, milyen nehézségekkel találkoztunk az elmúlt hetekben, hónapokban, és persze Messengeren vagy Instagram üzenetben rendszeresen küldünk egymásnak inspiráló, vicces vagy kínos tartalmakat. Együtt örülünk a sikereknek, és bátorítjuk egymást az új, váratlan megoldásokra. Nekem ilyen inspirációs forrásom az oldalon már sokat emlegetett Petrekovits Marci médiadesigner, Winkler Tomi videós, és Nagy-Galambosi Melinda senior PPC-s is. Az ifjú titánokról, Mester Emeséről és Prazsák Laciról külön cikkben szeretnék majd megemlékezni, mert nagyon érik bennem egy ilyen tartalom!

Tipp: A hasonló hasonlót vonz elve itt is működik: valószínűleg a munkahelyeden vannak olyanok, akik szimpatikusak számodra, érdemes leülni velük az irodán kívül is. De – saját példa – egy szakmai eseményen is lelhetsz új barátokra! Prazsák Laci ismeretlenül szólított meg az első Dental Meetupon, azóta pedig több projektben is együtt dolgozhattunk! 

Ha most kezdeném a marketing szakmát, kitől tanulnék? Petrekovits Márton FatFlamingo

Kiváló kollégám és nagyon jó barátom, Petrekovits Marci. Marci szintén a KERKOM felfedezettje: már gyakornokként felfigyeltem a tehetségére és a személyiségére.

És hogy név szerint kiket ajánlanék, ha most kellene tanulnom?

  • SEO témában a korábban említett Papp Gáborhoz ülnék be élő vagy online képzésekre. 
  • „A legjobb Google Ads tanfolyam” kérdésnél Buru Ferencre érkezik a legtöbb szavazat a szakmai csoportokban. Vele pont elkerültük egymást a Wavemaker nevű ügynökségnél, ahol az én akkori PPC vezetőmet váltotta. Lehet, hogy ha alatta kell dolgoznom, még mindig ott lennék. 🙂 (Biztos nem, ennél szabadabb vagyok! 🙂 )
  • PPC témában egyértelműen Bay Áron a favoritom. Több képzésén és előadásán is jártam, csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. 
  • Analitikai kérdésekben Mester Tomi az ász, az ő képzésén is sok újdonságot tanultam. 
  • Ha video és UI lenne a téma, akkor mélyebben a zsebembe nyúlnék és a MOME Open programjait választanám. Na jó, most is szemezek ott néhány képzéssel, csak a jelenlegi kettő mellé soknak érezném bevállalni egy harmadikat is. 

És még…

És zárószóként idebiggyeszteném még az alázatot is. Szerintem bármilyen új dolgot csak alázattal lehet tanulni, elfogadva azt, hogy huszon- vagy harmincévesen visszakerülünk a sor végére. Nem túl felemelő, de sok gyakorlással és akarattal gyorsan vissza tudjuk tornászni magunkat egy elfogadható szintre.

Ne okozzon rossz érzést megköszönni egy hasznos anyagot, ne féljünk név szerint megemlíteni azokat, akik segítették a fejlődésünk – mert nem csak a pénzünkkel, hanem a tiszteletünkkel is fizetünk nekik ilyenkor. (A szájhagyományról nem is beszélve!)

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

Karácsonyi látogatás az SOS Krízisközpont anyaotthonaiban

Karácsonyhoz közeledvén úgy gondoltuk, hogy újra meglátogatunk néhány szociális intézményt, hogy szájápolási termékeket és a „köszönöm-listákról” jó néhány kívánságot (tartós élelmiszert, higiénés árucikkeket) vigyünk a rászorulóknak.

HOL nyiss rendelőt?

Minden második fogorvos a "gazdag kerületekben" tervezi megnyitni a saját rendelőjét. A 2., 12. és 13. kerület zsúfolásig van 1-2 székes fogászatokkal, akik sokszor küzdenek a betegekért. Mert megnyitottak, de nem terveztek előre, honnan lesznek betegeik (milyen...

Szemét kérdés – Költségcsökkentés a rendelőben

Hogyan lehet csökkenteni az ipari mennyiségű szemetet a rendelőben? Mi történik a kommunális szemétbe kidobott veszélyes hulladékkal?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ ma meghívott vendégeinkkel.

ELVESZETT a rendelő a Google-ben? Google Cégem hiba javítása

Mit lehet tenni, ha a Google nem jó helyre rakja a rendelő pozícióját és így nem találnak oda a páciensek?

Külföldi tulajdonú fogorvosi rendelők helyzete

Mi történt a covid első és második hullámában a külföldi magyar tulajdonú rendelőkkel? Van-e vagy lesz-e hatással a magyar piacra a kiutazni nem tudó orvosok munkakeresése?

Folytatódnak a jótékonysági látogatások!

Óriási örömmel osztom meg veletek a hírt, hogy a Dental Meetup keretében összegyűjtött adományokból idén is több krízisközpontba tudunk ellátogatni fogászati prevenciós foglalkozást tartani.😊