Makó János az ország – és talán a világ – egyik legismertebb fogtechnikus mestere. Milyen úgy összességében a fogászat a világ különböző részein? Erre óriási rálátással bír, tekintettel arra, hogy összeszámolni is nehéz (mi azért megtettük), hány országban járt az elmúlt években kurzust tartani. De volt még sok más téma is, az Élet nagy dolgairól. 

Vendégünk ezúttal János Makó fogtechnikus volt. Azon túlmenően, hogy egy jó hangulatú beszélgetést követően egy legalább annyira jó hangulatú iszogatós-ismerkedős este alakult, a bevétel jelentős részét halmozottan hátrányos helyzetű (HHH-s) gyermekek megsegítésére fordítjuk: agilis asszisztensekkel-higiénikusokkal karöltve szájhigiénés termékeket juttatunk el a leginkább rászorulók részére.

Már elindítottuk a folyamatot, a felhívásunkra 39 HHH-s intézmény jelentkezett (anyaotthonok, óvodák, tanodák). Szerintem ez döbbenetes szám… Számunkra nehezen felfogható, de rengeteg gyermeknek nincs saját fogkeféje (és persze sok más egyéb sem) – tegyünk közösen ez ellen! Várjuk cégek és magánszemélyek felajánlásait is, akik szívesen csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez!

Az I. DentOwl Meetup alkalmával 31.500 HUF-ot gyűjtöttünk össze, amelyet Dr. Zsolt Karászi igen gáláns módon megduplázott, majd ezen felbuzdulva többen is (Varga Tünde, Csilla Kis-Ferencsik, László Prazsák) utaltak, így már cca. 150.000 HUF-nál tartunk! Időközben felajánlotta segítségét a Jordan Hungary cég is.

A többi képért lapozz!
 

Hogyan érezték magukat a résztvevők?

Több szempontból is örültem, hogy kimozdultam pénteken este, hogy meghallgassam Makó Jánost a II. Dentowl Meetup-on. Üdítő volt egy ilyen jóhangulatú, kötetlen beszélgetés. Élmény volt találkozni rég nem látott kollégákkal. Az pedig hab a tortán, hogy még jótékonykodtunk is.

Dani nagyon ért a szavakhoz és Jana sem maradt alul, nemcsak a fogakról tud összeszedetten fogalmazni. Az első Dentowl Meetup volt amin résztvettem, de biztosan nem az utolsó. Köszönöm Radánovics-Nagy Dániel – nek és Orsolya Szemes – nek lelkesedésüket és energiájukat! Meggyőződésem, hogy a hétköznapokra is pozitívan hat, ha a szakma képviselői ilyen eseményeken is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Péry Eleonóra

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

Fogászati SEO teszt – Fogfeltöltés

Márciusban megalkottam egy új fogászati szót, ami korábban nem létezett: a FOGFELTÖLTÉS nevet kapta.

Fogászati reklámtábla – 5 tipp, hogy hasznos legyen

Bár alapvetően mindig online marketinggel foglalkoztam, ezt tartom a leghasznosabbnak és ez az eszköz a leginkább mérhető, mégis részese voltam néhány rendelői reklámtábla készítésének. Az itt ért tapasztalataimat osztom meg most veletek.

Májusban indulunk? Re-start és infekciókontroll

DentOwl Talk INTERAKTÍV PANELBESZÉLGETÉS, melynek témája az esetleges májusi újra-indulás illetve az ezzel kapcsolatos fogászati infekciókontroll protokoll változtatás kérdései.

Fogászati videós tartalmak készítése – 3 tipp

A fogászati videós tartalmak a legkedveltebb játszótereimmé váltak az elmúlt években! Szerencsére nagyon jól teljesítenek, így összeköthetem a kellemest a hasznossal. Írtam nektek egy kisokost a Dental Menedzser oldalára, milyen videókat érdemes készíteni a Youtube-ra.

“Egy ilyen fogsor nekem csak álom” – Budapesti anyaotthonban jártunk

“Egy ilyen fogsor nekem csak álom” – hangzott el az egyik édesanya szájából a mondat, mikor Emese Mester-rel és Dr. Radánovics-Nagy Dániel – fogorvos-sal a közös képet készítettük. A Dental Meetup karitatív programjában egy budapesti anyaotthonban jártunk.

A nagy öregek dilemmája

Az elmúlt hetekben több konzultációm is volt a “szakma nagy öregjeivel”. Arról számoltak be, hogy hiába az évtizedes szakmai múlt, a tudás, mégsem megy úgy a praxis, mint 10-15 évvel ezelőtt. Nem értik, mi változott, hiszen ők mindent ugyanúgy csinálnak. A tudásuk, a...
Fogászati Kommunikáció
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.