A DentOwl Talk következő vendége Dr. Varga Endre és Késmárki László tech guru lesz a dicomLAB-tól. A fogászati vállalkozást idén a 2. legnagyobb potenciálú magyar startupnak választották.

Dr. Varga Endre és Késmárki László. A legmenőbb fogászati startup

Dr. Varga Endre már a szegedi egyetemi évei alatt foglalkozott a digitális technológiák és az orvostudomány kapcsolatával, első értekezését az implantációs pótlások végeselemes analíziséből írta.

A digitális fogászatban rejlő tudományos, szakmai és üzleti lehetőségek szimbiózisára egy másfél éves svájci PhD fellowship világított rá. Ezután a klinikai munka, a szakképzés és PhD védés mellett megalapította a dicomLAB-et, melyhez egy üzleti angyal befektető is társult. 2012 óta mind szakmai mind céges fókuszában a számítógépes műtéti tervezés és a páciens specifikus megoldások vannak.

Késmárki László (Goro) egy igazi startup tech rocksztár. Társalapítója volt az NNG-nek (iGO navigáció), ami egy 1000 fős világcéggé vált az ő technológiai vezetése alatt. 2019-ben csatlakozott a dicomLAB-hez, hogy a stratégiai, technológiai és navigációs tudását egy új térképen, az emberi csontvázon kamatoztassa tovább. Újító típus és az a fajta ember, aki imádja és keresi a lehetetlennek tűnő kihívásokat. Endivel egy nagyon előremutató párost alkotnak akikben megvan a mai fogászat digitális revolúciójához szükséges szakmai, technológiai és üzleti tudás egyaránt.

A dicomLAB számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült:

  • 2018-ban az év „scale-up startup” döntőse volt,
  • 2019-ben az év alapítója,
  • 2021-ben pedig a top 15 legnagyobb potenciálú magyar startup lista második helyezettje.

A cég jelenleg 12 országban van jelen és eddig több, mint 20.000 beavatkozás valósult meg a rendszerrel. Endre számos hazai és nemzetközi publikáció és tankönyvfejezet szerzője, rendszeres előadó egyetemeken és szakmai fórumokon egyaránt. A Magyar Implantológiai Társaság vezetőségi tagja.

A DentOwl Talk házigazdái:

  • Dr. Radánovics-Nagy Dániel
  • Dr. Mekis Miklós
  • Szemes Orsolya – Fogászati kommunikáció
  • Dr. Kovács Zoltán

A beszélgetést itt tudod visszanézni, ha lemaradtál róla:

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

II. Dental Meetup – Vendég: Makó János ftm

Makó János az ország – és talán a világ – egyik legismertebb fogtechnikus mestere. Milyen úgy összességében a fogászat a világ különböző részein? Erre ugyanis óriási rálátással bír, tekintettel arra, hogy összeszámolni is nehéz (mi azért megtettük), hány országban járt az elmúlt években kurzust tartani. De volt még sok más téma is, az Élet nagy dolgairól.

Fogászati videós tartalmak készítése – 3 tipp

A fogászati videós tartalmak a legkedveltebb játszótereimmé váltak az elmúlt években! Szerencsére nagyon jól teljesítenek, így összeköthetem a kellemest a hasznossal. Írtam nektek egy kisokost a Dental Menedzser oldalára, milyen videókat érdemes készíteni a Youtube-ra.

Fórumok, chatszobák és zárt csoportok – Mi a közös bennük?

Tegnap jött a felismerés: minden maradt a régi, csak a platform változott. 2007-ben kezdtem el online marketing területen dolgozni. Akkoriban szinte minden honlapnak volt hozzászólás/chat/fórum funkciója, amit sokan használtak is, ott osztották meg kért-kéretlenül a véleményüket az adott tartalomról.

A befektetett munka gyümölcse – DentalWorld2019

Reggel, amikor megláttam a Dental World kék szőnyegét, kitörő öröm lett úrrá rajtam. Valósággá vált 6 hónapnyi befektetett munka! Sohasem látott, ultraprofi standok, rengeteg ember a térben, tucatnyi egyidejű, telházas workshop... A kapocs pedig mi vagyunk mindehhez!...

5 páciensszerző mentőöv fogászatoknak

Megcsappant a pácienseid száma? Jelen helyzetben kizárólag online eszközök vannak a kezedben, melyekkel hatást gyakorolhatsz a naptárad foglaltsági szintjére. Mit tegyél és mit ne?

A hitelesség érték? Az OHI-S és a fogászati edukációs kurzusok

Tavaly találkoztam először az OHI-S orosz edukációs platform hirdetéseivel az Instagramon. Bár én nem vagyok fogorvos, mégis belekerültem a célzásukba. Ez valószínűleg azért lehet, mert a napom nagy részében orvosi oldalakat nézek vagy ezeket kezelem, illetve 2015 óta...