Tegnap jött a felismerés: minden maradt a régi, csak a platform változott!
2007-ben kezdtem el online marketing területen dolgozni. Akkoriban szinte minden honlapnak volt hozzászólás/chat/fórum funkciója, amit sokan használtak is, ott osztották meg kért-kéretlenül a véleményüket az adott tartalomról. Virágoztak a blogoldalak, és aranykorukat élték a fórumszobák (lsd. Index fórumok, nlcafe.hu vagy hoxa), amit mi ki is használtunk marketing célokra. (Szürke marketing – csinálhatunk úgy, mintha nem lenne, de van a mai napig, sajnos.)
2010-ben már éreztük a hanyatlást, akkor kezdtük el aktívan a Facebook oldalakon való állandó kommunikációt (NAPI 2-3 poszt!). A chatszobák beszélgetései pedig átkerültek a posztok alá.
Versenyt űztünk a cégnél abból, ki tud elérni több megosztást és hozzászólást. A magán Facebook oldalamon 2013-ban megörökítettem az akkori rekordomat, az egy poszthoz érkezett 710 like-ot és 349 megosztás. Egy általam írt könnyed cikkre reagáltak ennyien. Ma már mosolyogok ezeken a számokon, hiszen százezerekkel több magyar felhasználója van a Facebooknak 2020-ban, mint 7 évvel ezelőtt, de akkor rendkívül büszke voltam rá. Még a korábbi ügynökségem alapítója is pozitívan reagált rá (ez egyáltalán nem jellemző rá).
A nagy sales titok – a zárt csoportok
Majd jött a Facebook “nagy újítása”, a zárt csoport. 2016 óta kezelek adminként 5000 fő feletti “mini közösségeket”. A csoportok dinamikája azonos a fórumokkal:
- vannak topikok,
- lehet keresgélni,
- ki-be lépni a számunkra szimpatikus azonos témájú csoportokban,
- inspirálódni
- és (sajnos) a napi stresszt is itt akarják levezetni néhányan.
A zárt csoport illúziója védettséget ad a felhasználóknak: nem látják minden intim gondolatukat a barátaik, munkatársaik… Ahogy megadta ezt korábban a nickneves fórumszobák biztonságos melege.
Pár hónapja elkezdtek a csoportjainkban is megjelenni a burkolt (szakavatott szemnek egyáltalán nem az, de hát itt kapom vissza az élettől, amit én is csináltam) márkakommunikációk, beszélgetésekbe ágyazott hirdetések. Nagyon zavart minket, töröltük a tartalmakat és kitiltottuk a felhasználókat. Pont úgy, ahogy velünk is történt 10 év ezelőtt. Egy másik csoportszobában, egy már alig lélegző, de akkor rendkívül népszerű oldalon.
Miért fontos mindez?
A felfedezésem csak annyi, hogy egy ennyire gyorsan változó piacon azt éreztem, hogy állandóan naprakésznek kell lennem, mert akár 2 hónap alatt is “elveszhet az addigi tudásom” egy új algoritmusnak, egy új funkciónak köszönhetően. Ez természetesen így is van, viszont 13 év alatt megismertem annyira a piacot, hogy lássam a “Big Picture”-t, és még gyorsabban átlássam a piaci változásokat.
Valahogy szerencsénk volt, hogy mindig az elsők között nyúltunk minden újításhoz, megéreztük, mit kell csinálni, így leelőzhettünk sok vetélytársat, akik évekkel, évtizedekkel később értek utol minket. Mi már 2007-ben gyártottuk a videós tartalmakat az ügyfeleknek, hagyományos módon kamerával és vágóprogrammal, sok-sok munkaórával. Nem hittük, hogy 2020-ban ezt élőben csináljuk majd egy mobillal a kezünkben…
Ezt pedig itt hagyom záró mondatnak:
Tavaly óta a zárt csoportokban is lehet hirdetni a Facebookon, hiszen a tulajdonosi kör tudja, hogy itt találhatóak meg aktívan a felhasználók. Az oldalakon alig van visszajelzés. Mindezek tudatában te még mindig „gyártod a tartalmat” a Facebook oldalra?