Évek óta hagyomány nálunk, hogy Mester Emesével és Dr. Radánovics-Nagy Dániellel az év végén ellátogatunk egy SOS Krízisközpontba. Ez az idei évben sem volt másként: Jordan Hungary szájápolási termékeket és gyümölcsöket vittünk a valóban rászorulóknak. 

Az előző évtől eltérően nem hóesésben, hanem napsütésben értem oda a 16. kerületi krízisközpont kapujához. Nehéz szívvel érkezem ilyenkor: tudom, hogy a vállalásunk fontos, ám előre félek, idén mi fogad majd minket a falak között? 

Az intézmény vezetői és dolgozói épp a karácsonyi cipősdoboz ajándékokat nézték át, mikor megérkeztünk. Erre azért van szükség, mert gyakran meghökkentő, bizarr vagy nem életkornak megfelelő dolgokat adnak ajándékba az adományozók. A bentlakókkal való találkozás előtt elszaladtam a mosdóba – ebben a zárt helyiségben az ajándékba szánt ételcsomagok sorakoztak. Örültem, hogy ennyi mindent kapnak majd a családok a délutáni közös karácsonyon. 

 

A szájápolási termékek átadásán túl szeretik a vezetők, ha a szakemberek, Emese és Dani, oktatást is tartanak. Csendesen várakozott a konyhában az a néhány lakó és gyermekeik, akik ébren voltak a délelőtti látogatásunkkor. Amíg egy hölgy reggeli rutinjának befejezését vártuk, Emesével végigvettük, mennyi minden változott a tavalyi ottlétünk óta. Új hűtők érkeztek, még egy étkezőasztal bekerült. A viseltes konyhaszekrényt is kicserélték, az étkező elrendezését teljesen átalakították. Örültem, hogy változnak a dolgok kívül és talán belül is, de éreztem, amíg szükség van az ilyen otthonokra, addig nem változtak meg eléggé a dolgok.

Édesanyák és karon ülő gyermekek voltak idén, így a hagyományos, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló, interaktív program elmaradt. Helyette személyre szabott beszélgetés mellett döntöttek Daniék. Átadtuk az életkornak megfelelő fogkrémeket és fogkeféket. Én voltam a készletosztó, így igyekeztem a lányoknak lányos színt, a fiúknak pedig fiús verziót választani. A kicsiknek színezőkkel is készült a Jordan Hungary csapata. A megmaradt termékeket a SOS Krízisközpont vezetői osztják majd szét az intézmények között. 

Búcsúzóul átadtam nekik a narancs- és mandarin szállítmányokat, amit a lakóknak szántam. Az immunerősítés mindig jól jön télen. 

Szomorkásan sétáltunk haza Emesével és Danival. Ahogy minden év végén, idén is azon tanakodtunk útközben, hogyan tudnánk hatékonyabban végezni a prevenciós munkánkat.

Ezúton is köszönjük a Jordan Hungary évek óta tartó, feltételek nélküli támogatását. 

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

Fejezzük már be az ítélkezést a pályatársaink felett!

Miért NEM JÓ neked sem hosszú távon, ha más orvosokat minősítesz a közösségi oldalakon? Hogyan csap vissza rád a saját „varázsigéd”? Nyílt levélnek szánt gondolatmenet.

DentOwl Talk – After Eight Dr. Lászlófy Csabával

A tavaszi karantén alatt DentOwl Talk címmel indítottunk élő, interaktív Zoom-beszélgetéseket, meghívott vendégekkel. Az első invitáltunk Dr. Lászlófy Csaba, szájsebész kolléga volt, aki most is első kérésre elfogadta meghívásunkat, hogy a márciusi korlátozások óta eltelt 9 hónapról, annak tanulságairól és személyes tapasztalatairól kötetlenül beszélgessen velünk.

Mik a leggyakoribb hibák a fogászati weboldalaknál?

Nézd meg a teljes beszélgetést itt:Vagy olvasd el röviden most. Petrekovits Marcival, a FatFlamingo webdizájnerével készítettünk egy videósorozatot a fogászati honlapokról. Az első adásunkban arról beszélgetünk, melyek azok a helyzetek, amikor érdemes lehet lecserélni...

Ha nem a marketing miatt kell weboldal a rendelődnek – Dentique Budapest

Egy igazán különleges, kedves doktornőt ismertem meg nyáron az @inDent Digital&Classic közbenjárásával.

Dark marketing – te meddig mész el?

Pénteken egy privát oktatáson szóba került a DARK és a szürke MARKETING. Ma reggel pedig ócsárolni kezdtek egy meghatározó praxist az egyik szakmai Facebook csoportban. Sajnos rendszeresen hallok történeteket arról, hogyan járatják le egymást a "konkurens rendelők":...

A befektetett munka gyümölcse – DentalWorld2019

Reggel, amikor megláttam a Dental World kék szőnyegét, kitörő öröm lett úrrá rajtam. Valósággá vált 6 hónapnyi befektetett munka! Sohasem látott, ultraprofi standok, rengeteg ember a térben, tucatnyi egyidejű, telházas workshop... A kapocs pedig mi vagyunk mindehhez!...