Korábban már írtam arról, milyen fontos a jól megírt hirdetésszöveg, és hogyan tudod a munkavállalók számára is vonzóvá tenni a felhívásodat. Ha erről lemaradtál, és érdekel, ide kattintva éred el. Ebben a cikkben a “hova érdemes kitenni ezt a jól megírt szöveget” kérdésre adok választ. 

Májusban orvost kerestünk az egyik rendelőbe. Először a saját ismertségi körünkben kérdeztünk körbe, majd szétnéztünk a LinkedIn felületén is, hiszen ott be lehet jelölni, ha valaki munkát keres. Itthon is egyre több fogorvos használja, de a környező országokban (pl. Romániában) és Nyugaton még népszerűbb ez a platform. Én mindenképpen javaslom az aktív jelenlétet itt is.

Mire jó még egy szakmai profil?

Miután a szóbeszéd nem volt elegendő a tökéletes csapattag megtalálására, kiraktunk egy bejegyzést az orvostulajdonosok közösségi oldalaira: az Instagramra, a Facebookra és LinkedIn-re. Ezeket a szakmai oldalakat közel egy éve építjük, főként esettanulmányokat, rendezvénymegjelenéseket és előadói meghívókat posztoltunk eddig. Tehát nem privát oldalakról van szó, ez fontos.

Tudatosan nem használtunk hirdetést, szerettünk volna olyanokhoz elérni, akik már ismernek minket, a rendelőt, az értékeinket!

Számomra is meglepő eredmény született: a legígéretesebb jelöltek mind hivatkoztak a közösségi oldalakra! Akadt, aki csak második találkozásra adta be az önéletrajzát (ezt a löketet köszönjük a DentalAprónak!), de elsőre is megakadt a szeme a felhíváson. Minden interjún résztvevő jelezte, hogy korábban valamilyen aktivitás miatt követte be az orvos szakmai oldalát (pl. részt vett egy előadásán), és nem volt ismeretlen számára a rendelő.

Orvoskeresésben vagy épp? Ez a tipp segíthet megtalálni a megfelelő embert!

Építsd a szakmai jelenléted!

Ha nagyon szakmai akarnék lenni, akkor az employer brandingre hivatkoznék, hogy milyen fontos vonzóvá tenni a munkahelyet, ahova embert keresünk. Itt szakmai vonalon történt meg mindez: a jó reputáció, a publikációk megtették mindezt!

Kétségbeesett hirdetések és hónapos keresgélések nélkül sikerült egy értékes csapattagot találnunk. Isteni szerencse vagy hosszú évek óta tartó tudatos marketing? Mindenki döntse el maga. 🙂

 

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

Fogászati apróhirdetés – 3 tipp, hogy még sikeresebb legyen a hirdetésed!

Írtam egy újabb vendégposztot a Dental Menedzser oldalára a fogászati apróhirdetésekkel kapcsolatban. A marketing feladatok mellett toborzással is foglalkozom az ügyfeleimnél, így a saját bőrömön tapasztalom, milyen fontos egy jól megírt hirdetés.

MÁSODVÉLEMÉNY = minősítés?

Rengeteg alkalom adódik, amikor másodvéleményt kell adni egy páciensnek, akár házon belül, akár ismeretlen fogorvos ajánlatával kapcsolatban. Ebben az esetben SOHA nem ajánlott a minősítés - még akkor sem, ha te a kiadott kezelési tervvel semmilyen szempontból nem...

I. Dental Meetup – Vendég: Dr. Volom András

A Dental Meetuppal az volt elsődleges célunk, hogy összehozzuk a szakma apraját-nagyját egy kötetelen, feltöltő, inspiráló együttlétre. Beszélgessünk – egy kicsit fogászatról, de leginkább az életről. Találkozzunk olyanokkal, akik előrébb akarják vinni a dolgokat. Így egy hét és rengeteg pozitív visszajelzés távlatából azt kell mondanom, jó döntés volt!

PPC Pro Meetup x OTP

Meséltem már nektek, hogy tavasszal csatlakoztam Bay Áronhoz a PPC Pro Meetup szervezésében?

Folytatódnak a jótékonysági látogatások!

Óriási örömmel osztom meg veletek a hírt, hogy a Dental Meetup keretében összegyűjtött adományokból idén is több krízisközpontba tudunk ellátogatni fogászati prevenciós foglalkozást tartani.😊

Mutasd a fogad, megmondom, ki vagy! Igazságügyi fogorvosszakértők

Az igazságügyi fogorvostan a szakma végtelenül izgalmas határterülete, melynek módszerei rutinszerűen alkalmazott részét képezik az igazságügyi személyazonosítás tárházának – akár ha bűnfelderítésre, harapásnyomok vizsgálatára, akár ha katasztrófák és halálos tömegszerencsétlenségek áldozatainak identifikálására gondolunk.