“Egy ilyen fogsor, mint ami nektek van, nekem csak álom” – hangzott el az egyik édesanya szájából a mondat, mikor Emese Mester-rel és Dr. Radánovics-Nagy Dániel – fogorvos-sal a közös képet készítettük. A Dental Meetup karitatív programjában egy budapesti anyaotthonban jártunk.

Ebben az anyaotthonban olyan családok tartózkodnak, akik kapcsolati erőszakból menekülnek egy szebb jövő felé. Érthető okokból egyetlen édesanya és gyermek arcát sem mutatjuk.

A jövőbe fektetett hit

Azért, hogy a jelenlévő gyermekeknek a meglévő, ép fogazat ennyi idősen ne legyen elérhetetlen cél, a Jordan Hungary jóvoltából korcsoport specifikus fogkeféket és fogkrémeket vittünk, illetve Emese készült egy interaktív előadással is. Dr. Radánovics-Nagy Dániel megtanította nekik a helyes fogmosást, amit együtt gyakoroltak. Jómagam pedig az elmaradhatatlan almával járultam hozzá az esemény sikeréhez. A látogatásunkat közös színezéssel zártuk, ezt az élményt is a Jordan Hungary, valamint Mester Emese biztosította a jelenlévőknek.
 
A gyermekek rendkívül szeretetteljesek, nyitottak és együttműködőek voltak. Akadtak torokszorító pillanatok, hiszen ezek az emberek számunkra felfoghatatlan nélkülözésben, de leginkább bizonytalanságban, félelemben élték az eddigi életüket.
 
Már megvan a két következő intézmény, ahová hamarosan ellátogatunk.

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

Milyen képanyagot készíts a bloghoz?

Hogyan tudod ezt otthonról, akár laptop nélkül kivitelezni úgy, hogy az esztétikus legyen? Petrekovits Márton (Marci), az utolsó reneszánsz marketingesek egyike a tegnapi blogolási témánkat folytatja. Sok-sok KÖNNYEN és GYORSAN használható tipp a videóban!Máskor is...

Letiltott Facebook hirdetési fiók – Mit tehetsz?

Júniusban új együttműködést kezdtünk egy frissen induló ügyféllel: főként PPC kampányokban kérte a segítségem, azaz a Facebook és Google hirdetések tervezésében és kivitelezésében. Ám már a kampányindítás előtt problémába ütköztünk: le volt tiltva a hirdetési fiókja. Tanulságos kálvária-megosztás kezdődik.

I. Dental Meetup – Vendég: Dr. Volom András

A Dental Meetuppal az volt elsődleges célunk, hogy összehozzuk a szakma apraját-nagyját egy kötetelen, feltöltő, inspiráló együttlétre. Beszélgessünk – egy kicsit fogászatról, de leginkább az életről. Találkozzunk olyanokkal, akik előrébb akarják vinni a dolgokat. Így egy hét és rengeteg pozitív visszajelzés távlatából azt kell mondanom, jó döntés volt!

Ha most kezdeném a marketing szakmát, kitől tanulnék?

Két kérdés is érkezett az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban és úgy gondoltam, szívesen összefoglalom másoknak is a saját élményeim. Természetesen számomra hiteles szakembereket is ajánlok majd a cikkben!

ChatGPT első hely: Így lehetsz első az ajánlásokban!

Pár éve még a Google első helyért küzdöttünk, 2025-re viszont átvette a helyét a ChatGPT ranglista. A rendelőknél, akikkel dolgozom, megjelent egy új konverziós forrás: a ChatGPT, és egyre több foglalás érkezik innen. Mi alapján rangsorolja a találatok a ChatGPT? Mutatom!

Fogászati reklámtábla – 5 tipp, hogy hasznos legyen

Bár alapvetően mindig online marketinggel foglalkoztam, ezt tartom a leghasznosabbnak és ez az eszköz a leginkább mérhető, mégis részese voltam néhány rendelői reklámtábla készítésének. Az itt ért tapasztalataimat osztom meg most veletek.