Az év végén sokakban merül fel igényként, hogy segítsenek a rászorulókon. Egyrészt magával hozza ezt a karácsonyi időszak ajándékhulláma és a már belénk égetett cipősdoboz akció, másrészt szeretnénk visszaadni abból a sok jóból, amit egész évben ért minket (covidtól függetlenül azért ért mindannyiunkat 2020-ban is).

De hogyan érdemes ezt kommunikálni a páciensek felé? 

Jónak lenni és jót tenni 

A CSR – Corporate social responsibility, azaz társadalmi felelősségvállalás intézménye itthon csak a 90-es években kezdett kialakulni, akkor is felülről irányítottan, azaz nem a vásárlók kényszerítették rá erre a cégeket, hanem a külföldi befektetők hozták be ezt a tevékenységet Magyarországra. Hazánkban sok kis- és középvállalkozás tekint PR tevékenységként az adakozásra, azaz az egyetlen célja vele, hogy  megismerjék általa a márkát és ha már megismerték, akkor pozitív színben tűnjenek fel előttük. 

Ez főként azoknál a vállalkozásoknál figyelhető meg, akik évente egyszer, nagy felhajtás mellett adakoznak valamilyen aktuálisan népszerű kampányban, mint amilyen például a nemluxustáska vagy a Mikulásgyár cipősdoboz kezdeményezése is. Az év kiemelt időszakában ettől hangos a sajtó és könnyű ráfeküdni a hashtaghullámra a 10 perc hírnévért.

Az adakozás fontos és szükséges dolog. De ha az önkéntesség része kiveszik belőle és csak az üzlet marad, az nem jó, mert megérzik a páciensek is.

Egy pozitív CSR példa a fogászatból

Hosszú távú CSR tevékenységben jó példaként szolgál Dr. Kovács Sarolta (KS Fogszabályozás) vállalása: a konzultációk díját 100%-ban jótékony célra fordítják, valamint kiemelten fontos számukra a rendelői környezetvédelem. Ezt nem csak az év egy részében, hanem minden munkanap vállalják, kommunikálják.

Tudatformáló munkájukat fogászati szakemberekkel is szívesen megosztják a Tudatos Szájápolás workshop kreditpontos képzésein belül. Bővebb info itt.

Hogyan érdemes jótékonykodni karácsonykor? / Fogászati kommunikáció

Hogyan adakozz idén karácsonykor?

  • Remek alkalom az év vége arra, hogy végiggondold, mi az, ami neked személy szerint vagy a rendelőben dolgozó munkatársaknak kiemelten fontos terület. Nekem például a hátrányos helyzetű gyermekek és a környezetvédelem a legfontosabb, de vannak, akik az állatokon vagy az idős, beteg embereken segítenének inkább.
  • Nézz körül, az adott témában milyen kezdeményezések vannak. Böngéssz a közösségi oldalakon vagy kérdezz rá az ismerőseidnél, ők tudnak-e megbízható alapítványt vagy programot. Akár kérdésként fel is teheted a Facebook oldaladon, a követőid kit ajánlanak.
  • Válaszd ki a kezdeményezést és támogasd őket azon a módon, ami számukra a legjobb!
  • Ha szeretnéd erről értesíteni a követőidet, akkor egy inspiráló poszt keretében mesélj az élményeidről. Kik kaptak az ajándékokból? Milyen volt látni az ő boldog arcukat? Milyen érzéseid voltak? Bármi, ami valóban megérintett téged.
  • Az adakozási kedved ne csökkenjen az év többi részében sem, támogasd idővel, figyelemmel, energiával vagy akár pénzzel/tárgyakkal a kiválasztott programot, családot, alapítványt. 

Ötletek a jótékonykodásra

Közös idő, élmény

Ha nem teheted meg, hogy anyagilag támogass valakit, akkor adj időt neki: ez lehet meseolvasás hátrányos helyzetű gyermekeknek, sütisütés, közös játék.

Én a Voneszo Alapítványt tudom javasolni neked: https://www.voneszo.hu

HHH-s gyermekek támogatása pénzmozgás nélkül

Fogadj örökbe egy ovit! Itt a családod által már megunt játékok kelnek új életre a HHH-s gyermekek kezében. Mivel nekem még nincsenek gyermekeim, így mosógéppel és fogkefékkel támogattam őket. Az év végi terv egy nagyobb tisztasági csomag eljuttatása.

A programról itt olvashatsz többet: https://orokbefogadokegyovit.hu

Mélyszegénységben élő fiatal iskolai támogatása

Szerintem a nehéz sorsú gyermekeket úgy lehet a leginkább támogatni, ha segítünk hozzájutni a saját erejükhöz. Az, hogy lehetősége van valakinek tanulni, mondjuk elvégezni a középiskolát, segítheti, hogy jobb élete legyen, mint amilyen a családjának jutott. Megismerhet más perspektívát is. A programban te választhatod ki, hogy kit szeretnél támogatni, mi érdekelje őt (pl. humán beállítottságú) és hogy mekkora összeggel tudod őt segíteni havonta. Ezt a legtöbb esetben a kollégiumi díjra költik. A tanuló minden félévben beszámol neked (kézírással) a tanulmányi eredményéről.

A Nyilas Misi egyesületről itt olvashatsz: http://www.nyilasmisi.ro

Tudásod elajándékozása

És nem utolsó sorban, rendszeresen megajándékozhatsz valakit egy új mosollyal!

Máskor is szeretnél hasonló dolgokról olvasni? Kövesd a munkánkat:

ELVESZETT a rendelő a Google-ben? Google Cégem hiba javítása

Mit lehet tenni, ha a Google nem jó helyre rakja a rendelő pozícióját és így nem találnak oda a páciensek?

Esettanulmány: GYIK videók fogászati rendelőknek

Amikor GYIK tartalmat gyártunk, akkor összegyűjtjük azokat a témákat, amik a legtöbbször merülnek fel a páciensek fejében. Szakmabeliként ezek rendkívül egyértelműnek sőt, akár butaságnak is tűnhetnek, ám sokan mégsem tudják rá a választ.

Ilyen volt a tavalyi évem! 2022-es évértékelő

Nagyon szeretem olvasni mások, főleg szakmabeliek évértékelőjét, és úgy gondoltam, idén én is megpróbálkozom vele. Három szempontot fogok behozni: munka, szakmai kihívások, magánélet.

Dr. Varga Endre és Késmárki László. A legmenőbb fogászati startup

A DentOwl Talk következő vendége Dr. Varga Endre és Késmárki László tech guru lesz a dicomLAB-tól. A fogászati vállalkozást idén a 2. legnagyobb potenciálú magyar startupnak választották.

MÁSODVÉLEMÉNY = minősítés?

Rengeteg alkalom adódik, amikor másodvéleményt kell adni egy páciensnek, akár házon belül, akár ismeretlen fogorvos ajánlatával kapcsolatban. Ebben az esetben SOHA nem ajánlott a minősítés - még akkor sem, ha te a kiadott kezelési tervvel semmilyen szempontból nem...

Fogászati apróhirdetés – 3 tipp, hogy még sikeresebb legyen a hirdetésed!

Írtam egy újabb vendégposztot a Dental Menedzser oldalára a fogászati apróhirdetésekkel kapcsolatban. A marketing feladatok mellett toborzással is foglalkozom az ügyfeleimnél, így a saját bőrömön tapasztalom, milyen fontos egy jól megírt hirdetés.